Megjelent az új WordPress 5.3, már lehet is rá frissíteni, de azért ne felejts el egy teljes biztonsági mentést készíteni az oldaladról mielőtt rányomsz a gombra! 😉
Az új verzióban továbbra is a Gutenberg névre keresztelt blokk szerkesztő fejlesztésére koncentráltak, de helyet kapott azért néhány egyéb javítás is, például változtattak kicsit az admin felületen és javították a képek feldolgozását.
Új alapértelmezett sablon
Megérkezett a soron következő Twenty Twenty, azaz 2020 nevű sablon, így az újonnan telepített oldalak már ezzel fognak megjelenni. A tervezője, Anders Norén, a korábban készített Chaplin nevű sablonját fejlesztette tovább, kifejezetten a blokk szerkesztőre optimalizálva. Elég kontraszos, színes sablon, de ha nem tetszenek az alap színek, a Testreszabás opciók között átállíthatod a háttér és a kiemelések színeit is, ami alapján a sablon automatikusan újragenerálja majd az elemek színeit.
Változások az adminfelületen
Nem kell megijedni, nem rendezték át az egészet, sőt, nem is látványosak a változások. Megpróbálták egységesíteni a felületet, így pl. a gombok kinézete változott egy kicsit és az űrlapok kitöltendő mezői kaptak egy keretet. Alapvetően az admin felület átláthatóságát és könnyű kezelhetőségét szerették volna fokozni.
Gyorsabb, praktikusabb blokk szerkesztő
Sebesség
Alapvetően a szerkesztő használatát próbálták kényelmesebbé tenni, hogy ne okozzon nehézséget a használata. A betöltési időt lefaragták 60 ezredmásodpercről 44-re (0.044 mp, persze ez csak a szerkesztő betöltési ideje, nem a teljes oldalé, mert az oldalanként eltérő, tárhelytől, bővítményektől és más egyebektől függően). Emellett új animációkat alkalmaznak a szerkesztőben, amitől gyorsabbnak és természetesebbnek fogjuk érezni a használatát.
Navigáció mód
Mostantól a tabulátor segítségével lépkedhetsz a blokkok között, valamint ugyanígy a nyílbillentyűkkel is lépkedhetsz a blokkok között. Szerkesztéshez egyszerűen nyomsz egy Entert, majd az az Esc billentyűvel visszatérhetsz a navigáláshoz. Ezekkel akár anélkül átírhatsz több tartalmat egy oldalon, hogy egyszer is fel kellene emelned a kezed a billentyűzetről.
Új blokkok, Csoport blokk
Az új csoportosító blokkok segítségével könnyedén létrehozhatsz szekciókat, amiknek megadhatsz egyedi háttérszínt vagy háttérképet, így vizuálisan is rendszerezve a tartalmat.
Felújított Oszlop blokk
Végre könnyen beállíthatsz fix szélességet az oszlopoknak és választhatsz oszlopelrendezések közül is. Emellett néhány kattintással elérhető lett az oszlopon belüli tartalom függőleges elrendezése is.
Gombok
Nem kell többé CSS kódokat írni arra sem, ha lekerekített sarkokat szeretnél megadni a gomboknak, a beállítások panelen mostantól ezt a lehetőséget is megtalálod, valamint hozzáadták a “megnyitás új ablakban” és a “nofollow” lehetőséget is.
Címsor blokk (heading)
Megjelent a színválasztás az opciók között, így már mindegyik címsornak (H1, H2, H3, …) megadhatod, hogy milyen színű legyen.
Galéria blokk
A beépített galéria mostantól lehetővé teszi, hogy “fogd-és-vidd” módszerrel átrendezd a képek sorrendjét
Pontosabb előnézet és magyarázat a blokkokhoz
Hogy könnyebben eligazodhass az elemek között, csak vidd az egeret egy blokk fölé és jobb oldalt elolvashatod, mire való, illetve egy előnézetet is látsz majd róla. Ezen kívül a blokk szerkesztő előnézeti képét is fejlesztették, hogy jobban tükrözze az oldal végleges kinézetét.
Képek kezelése
Nagy képek automatikus méretezése
Sok ügyfél weboldalán tapasztaltam, hogy a WordPress oldalaik már alig fértek el az 1-2 GB-os tárhelyeken, pedig nem voltak hatalmas oldalak, viszont tele voltak optimalizálatlan, nagyméretű képekkel. Az ilyen túlterhelt oldalakkal pedig az a probléma, hogy nagyon belassulnak és a biztonsági mentésnek sem marad néha hely. A WordPress 5.4 egyik új funkciója, hogy felismeri a túl nagy képeket és átméretezi azokat. Nem kell azért attól tartani, hogy nem lehet nagyfelbontású képet használni, mert csak a 2560px-nél nagyobb képeket fogja erre a méretre átalakítani. A funkció kikapcsolható, de nem a beállítások között, hanem a kódban kell megadni más határértéket “big_image_size_treshold” filter használatával. Ha nem annyira értesz hozzá és nincs kéznél egy fejlesztő, akkor használhatod a “Disable BIG Image Treshold” bővítményt is.
Automatikus elforgatás
A modern fényképezőgépek és telefonok kamerái is úgy tárolják a képeket, hogy technikai adatokat mentenek a kép fájlba. Ilyen például a képek tájolása, ami megmondja, hogy fekvő vagy álló a kép és hogy melyik a kép teteje és melyik az alja. A WordPress mostantól automatikusan beolvassa ezt a képeknél és a megfelelő irányba forgatja a képet.
Maszkolás
A kép-blokk beállításpaneljén megjelent egy új lehetőség, amivel a képet egy körkivágással maszkolhatod. Ez jól tud kinézni ha például feltöltesz egy profilképet és szeretnéd stílusosan megjeleníteni.